Blackwood ház

Igaz az a mondás, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb. Hát igen, én sem gondoltam volna, még a mai nap elején, hogy az este egy szinte vadidegen sráccal fogok csókolózni, aki ráadásképpen még egy árny is. Na igen, ez vagyok én. Aki a közelembe kerül annak az élete előbb vagy utóbb a feje tetejére fog állni. Így van ez most szerintem Drakekel is.
Szenvedélyes, tüzes csók volt amit váltottunk, olyan amit eddig még sosem tapasztaltam meg. Egyszerre tört rám a reszketés és a fojtogató hőség érzése. nem tudtam abban a pár pillanatban, hogy most élek e vagy már meghaltam és a mennyben vagyok. Ha egy szóval kellene leírnom, akkor talán azt mondanám rá, hogy eszméletlen.
Pontosan olyan eszméletlen volt ez a csók, mint amilyen ez az egész este és az a srác akinek ezt az egészet köszönhetem. Lassan váltunk el egymástól, pont olyannyira lassan mint ahogy közeledtünk. Óvatosan eltávolodtak az ajkain, majd a testünk is eltávolodott a másikétól, de a keze még mindig kivételt jelentett. Ugyan ott pihent ahol eddig is, ugyan olyan megnyugtatóan és vadítóan egyszerre.
- „Ezt mivel érdemeltem ki?” - kérdezte suttogva.
Most őszintén, ez után a csók után még magyarázkodnom kellene? Nem hiszem. Csupán azt mutattam meg, hogy mit is érzek iránta. Ha neki ez túl sok, vagy esetleg zavaró akkor ismételten tévedtem. Bár azok után ahogy viszonyult hozzám, nem hinném, hogy közömbös lennék a számára, sőt.
- Két.. Na jó inkább három dologgal. Először is, még itt vagy és nem léptél le mikor anya megjött. Másodszor, kibírtad Ali hülyeségeit és még jó fej is voltál vele, és végül harmadszor… - egy pillanatnyi szünetet hagytam a befejezés előtt, de csupán csak annyit, hogy a kezem hozzáérjen az ő szabad kezéhez és összefűztem az ujjainkat, majd folytattam - mert olyan dolgokat váltasz ki belőlem, amelyek egyszerre rémítenek meg s pezsdítenek fel. – magyaráztam.
Egy szemvillanásnyi időre lesütöttem a szemem, ameddig ránéztem az összekulcsolt ujjainkra, majd ismét felnézve az arcára, belenéztem a szemébe és ismét csicseregni kezdtem.
- Tudom, hogy nem helyes.. vagyis nem a legjobb dolog amit érezhetek, de úgy érzek irántad, mint …mint nem is tudom szavakba önteni. Az a lényeg, hogy ha mellettem vagy, akkor hevesebben ver a szívem és az egész külvilág megszűnik létezni. – vallottam be, hogy mit érzek iránta.
Lehet, hogy fatális hiba volt kiteregetni a lapjaimat előtte, de így helyes. Nincs mit szépíteni a dolgon, belezúgtam tetőtől talpig.

Eléggé idegölő tud az lenni, ha az ember éppen akkor önti ki a szívét valakinek, és az a valaki, csak némán hallgat és meg sem szólal. De mikor mosolyra húzza a száját és ő is színt vall, az felér egy isteni boldogsággal. Nem tudom szavakba önteni, akkor mit is éreztem, de fergeteges élmény volt. Rengeteg dolgot el szerettem volna még mondani, nagyon sok olyan dolgot, amit tudnia kell, de egy árva szó sem jött a számra. Minden olyan hihetetlen és csodálatos volt. Teljesen felemésztett, magával ragadott.
-„ Tudod, még senki nem mondott ilyet nekem. A neveltetésem miatt én is úgy gondoltam, hogy a láng amit bennem gyújtottál nem helyes, hogy ezzel elárulom a fajtámat, a családomat, de már úgy gondolom, hogy ha valami boldoggá tesz, az csak a hasznodra válhat és az nem lehet bűn!”- pillantottunk rá az összefonódott kezünkre, majd felemelte a szájához és megpusziltam az ujjaimat.
Romantikus, lovagias és csodálatos. Nem tudom mi mást lehetne még mondani erre az egészre. ez egy igazi csoda. Tudom, sokat hezitáltam, de soha többé nem fogok. Ha akarunk valamit, akkor azért tenni is kell. éppen ezért jó, hogy végül is színt vallottam. De mire végigértem a gondolatmenetemen ő már új témába kezdett bele.
- „A barátnőddel semmi bajom és megmondom őszintén hálás vagyok neki, amiért eljátszhattam a gondolattal, hogy egy átlagos srác vagyok, aki elkísérhetné szíve hölgyét a partra, vagy moziba.” - mondta miközben elhúzódott az ajtótól és leült az ágyam szélére. Gyorsan, sietős léptekkel oda sétáltam mellé, majd végül én is lecsüccsentem, mire ő folytatta.
- „Az pedig eszembe sem jutott, hogy lelépjek. Jó, először ki akartam menni, de végül nem tudtalak csakúgy itt hagyni. Most, hogy már tudom minden rendben és anyukád is itthon van, elfoglalom odakint az őrhelyemet.” - biccentett az ablak felé.
Most komolyan azt gondolja, hogy ezek után csak úgy hagyom, hogy kint éjszakázzon teljesen egyedül? Na azt már nem. Eddig is túléltem felügyelet nélkül, ezután is túlfogom. Amúgy is nem hagyhatom csak úgy, hogy ő kint éjszakázzon, amikor én meg a jó puha meleg ágyban fogok aludni, vagy inkább nem aludni. A mai események után úgy sem tudnék elaludni.
- „Feküdj le nyugodtan.” - fordult felém és biztatóan rám mosolygott.
Tanuld meg Drake Khram, hogy egy Blackwood lánnyal nem könnyű. Főleg nem velem. Makacs vagyok és ráadás képen még boszi is. nem biztos, hogy jó párosítás.
Felállt, de még mindig fogta a kezem, odalépett hozzám majd ismét beszélni kezdett.
- „Reggel találkozunk. Rendben?”- kérdezte, majd lehajolt és egy puha csókot lehelek az ajkaimra.
~ Jaj mamám. ~ futott keresztül a gondolat az agyamon, ahogy megéreztem az ajkait az enyémeken.
Annyira, jó volt, hogy végre, nem kell bizonytalanságban lennem, velünk kapcsolatban. Gyengéd érintések, lágy csókok, és vibráló légkör. Mi ez ha nem igazi szerelem? Na most aztán tényleg fel kell majd kötni az összes gatyamadzagunkat, ha szembe akarunk nézni ennek a következményeivel. Mert, hogy nem lesz könnyű ha együtt akarunk maradni, és én a saját részemről nagyon is szeretném, ha együtt maradnánk.
A lágy, puha csókból lassan szenvedélyes, szerelmes csók kerekedett, amely olyannyira magával ragadott és bekebelezett, hogy amikor véget ért, olyan volt, mintha éppen földhöz vágtak volna. Fájdalmas. Vágyakoztam a folytatás után, de tudtam, hogy nem helyes, ha lerohanom, így mégis csak visszavonulót fújtam.
- Rendben van. – feleltem mosolyogva, miközben felálltam, adtam egy gyengéd puszit az arcára, majd vonakodva ugyan, de elengedtem a kezét, és a háló cuccaim után kezdtem kutatni.
- Elmegyek letusolni, meg közben megnézem, hogy anya nincs e véletlenül kint, aztán ha mindenképpen kint szeretnéd tölteni az éjszakát akkor mehetsz, de ha esetleg meggondolnád magad, akkor van egy vendég párnám és takaróm. – mosolygok rá, miközben hosszú lófarokba kötöm a hajam, és egész végig Leona Lewis-Angel című száma kavargott a fejemben.

Gyorsan kislisszoltam a szobámból, végig siettem a folyosón, egészen anya szobájáig, egy picit hallgatóztam, majd mikor nem hallottam semmi különöset, nyugtáztam magamban, hogy már alszik. Elég kiborító lehet az a sok kis rosszaság nap, mint nap. És ha még tudná, hogy a lánya egy srácot rejteget a szobájában, akkor már tuti kiborult volna.
Besiettem a fürdőbe és beállva a zuhany alá, elkezdtem magamra folyatni a meleg vizet. A zuhanyból jövő meleg víz, szinte perzselte a bőrömet, de ez kimondottan jól esett. Az ismerős illatok, amik a samponom és a tusfürdőm keverékéből alakultak ki, még jobban feledtették a gondokat és a fura helyzetet. Mikor egy jó kis tusolás után sikerült kimásznom a zuhany alól, gyorsan megtörölköztem és magamra kapta a pizsamámat, beleléptem a mamuszomba és miután lekapcsoltam a villanyt a fürdőben, csendes léptekkel siettem vissza szívem választottjához.
Hmm… találó ez a megfogalmazás. Végül is tényleg igaz. Hiszen nem az agyam küldte a jelet, hogy igen is tetsszen , hanem a szívem. A szívem, aki teljesen belebolondult a srácba, aki még mindig a szobámban volt az ablakomnál és rám várt.
- „Arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk egy kicsit. De csak ha nem vagy nagyon fáradt!?- nézett rám tétován.
Hmm… Most vagy igazi úriember, vagy be van tojva. Csak tudnám, hogy mitől. nem fogom megenni, se békává változtatni. Szóval nyugi Drake nem kell riadót fújni, csak azért mert nem akarom, hogy kint éjszakázz valamelyik bokor tövében, amikor idebent is alhatsz velem.
- „Persze később kimegyek!” – szögezte le gyorsan.
- „Csak fura, hogy a rövid ismeretségünk alatt annyi minden történt, de még alig tudok rólad valamit.” – fordult felém. Majd gyorsan, mint egy gondoskodó valaki, gyorsan az ágyamhoz lépett és felemelve a takarómat, jelezte, hogy bújjak be alá még mielőtt megfázok.
Nem igazán értem, hogy mire fel ez az egész felhajtás. Nem fogok megfázni, nincs mínusz 20 fok. De a bíztató mosolyának nem igazán tudtam ellenállni.
- Rendben van akkor beszélgessünk. Legalább lesz alkalmunk jobban megismerni a másikat és megtudni egy két dolgot egymásról. – mondtam miközben elindultam felé.
Fogtam magam és bemásztam a takaró alá. Gyorsan elhelyezkedtem, ő betakargatott, majd végül mellém telepedett. Hátát a falnak támasztotta, a lábát lefelé lógatta a föld felé, majd megveregette a mellkasát mutatva, hogy ha szeretném akkor ráhajthatom a fejemet.
- „ Azt hiszem én még rendesen be se mutatkoztam. Drake Khram vagyok a San Rafael-i Rémfarkas klánból.” – miközben beszélt folyamatosan engem figyelt. Egy kicsit kezdtem zavarba jönni, hiszen ennyire, közel még alig voltunk egymáshoz.
- Ez a Rémfarkas Klán rész elég ijesztően hangzott, ugye tudod. – feleltem kuncogva, miközben még közelebb fészkelődtem hozzá.
- „Tudod azelőtt még sosem beszéltem boszorkánnyal. Láttam egy-két mágust, de csak a tanács és az apám volt az, aki tárgyalt velük.” – mondta, miközben szórakozottan játszadozni kezdett az egyik kósza hajtincsemmel.
- Hát akkor nagy előrelépés volt a mai nap. Most már elmondhatod magadról, hogy beszéltél is, sőt még meg is csókoltál egy boszit. – mosolyogtam rá, és egyre jobban kezdtem magam érezni. Mostanra már úgy éreztem semmi nyoma nem maradt a délutáni, kis balhénak.
-„ Mindig is érdekelt, milyen varázstudónak lenni?”- kérdezte, kicsit zavarodottan.
- Hmm… Ez jó kérdés. Igazából semmi extra nincs benne. Mindenkinek más és más. Én speciel imádom. De a képességeim a legjobbak. egyszerűen eszméletlen, hogy miket megtudok csinálni. – mondtam, miközben összefűztem az ujjainkat és elmélyülten tanulmányozni kezdtem, és időközben a nyelvem is megeredt.
- Mikor megszületünk már bennünk van az erő, csak hát eléggé zabolázatlan. Így össze vissza szoktunk varázsolgatni, nálam például volt olyan amikor majdnem kigyújtottam a lakást, mert éppen a képességem tűzet használó részével szórakoztam. Viszont mikor betöltjük a két éves kort, elrejtőzik az erőnk, és legközelebb csak akkor jön elő, amikor az adott boszorkány használni is akarja. Nagyon sokan csak 14 éves koruk környékén tudják meg magukról, hogy mik is, de nekem szerencsémre anya és a nagyi már nagyon régóta meséltek erről, szóval nem ért váratlanul a dolog. Így elég könnyű is volt kordában tartanom magam. Csak az a lényeg, hogy nem tudhatnak rólunk. Főleg az olyanok nem mint a vadászok. De néha vannak hülye helyzetek, mint ez a mai is. De ahogy mondani szokták, minden rosszban van valami jó is. – mosolyodtam el, ahogy leperegtek a szemem előtt az előbbi csókok képkockái.
- Na de mesélj te is valamit. Milyen a családod? Vannak testvéreid? Milyen farkasnak lenni? – csak úgy záporoztak belőlem a kérdések. Elvégre, tényleg azért kezdtünk bele a beszélgetésbe, hogy megismerjük a másikat.

- Végül is igaz. – feleltem neki mosolyogva.
De a Barátságos Ordasok Klubja résznél nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés. Annyira jól éreztem magam mellette, hogy az leírhatatlan. Felért egy újjá születéssel az, hogy mellettem volt és tudtam, hogy bízhatom benne.
- „A boszorkányoknak nem szokott a kovenjüknek neve lenni? Mondjuk: Fekete macska gyülekezet, vagy Kis üst társaság?” – majd kérdezte végül vigyorogva
- Nem, nem szokott, pláne nem ilyenek. – nevettem még mindig, de egyre felszabadultabban.
Annyira jó volt végre ennyire felszabadultan nevetni. Nem tudnám már megmondani mikor éreztem magam ennyire jól, bárkinek is a társaságában. De Drake ez alól is kivétel. Mikor vele vagyok, olyan, mint ha a sors is ezt szerette volna.
- Na azért. – mosolyogtam rá és még jobban hozzábújtam. Ami szinte már-már hihetetlenül közelinek bizonyult. Lassan annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy szinte egybeolvadtunk.
- „Ha őszinte akarok lenni, tegnap még lehetetlennek gondoltam volna ezt! De ma már azt tartom lehetetlennek, hogy ne tegyem! - fordult felém és gyengéd csókot lehelt a ajkaimra.
Annyira kellemes és üdítő volt a csókja, hogy tudtam, nem elég ennyi amennyit kaptam belőle. Nekem még sokkal több fog kelleni belőle, rengeteg és még annál is több.
Figyelmesen végighallgattam amit mondott és egy kicsit tényleg durvának találtam a módszereiket, de a hagyomány és a jól bevált módszerek úgy látszik néha mégis szükségesek.
– „Ez a családom, a falkám a családom. Ők mindnyájan a fivéreim és nővéreim, bízunk egymásban és egymásra bízzuk az életünket. De persze van anyám és apám is, méghozzá az Alfa és a Béta. Testvéreim Cole, Leah és Elle.” – felelte kicsit elgondolkodva, és nekem valahogy az jutott eszembe, hogy ha ez így marad köztünk, akkor talán egyszer majd találkozhatom a családjával és akkor lehet, hogy az ellentétek megszűnnek és kibékülhet a két világ. A farkasoké és a boszorkányoké.
- „Milyen farkasnak lenni? Mint mikor igazán szabad vagy, mint mikor semmi gondod, semmi teher nem nyomja a vállad és azt teszel amihez csak kedved van...” - próbálta elmagyarázni, de ezt igazából nem lehet, csak úgy szavakba önteni. Ez is olyasmi lehet, mint a bosziknál a képesség. Az a legjobb dolog a világon és mégis a legbizarrabb is.
- „A szüleiden kívül ki tudja, hogy varázstudó vagy?” – kérdezte kíváncsian és ettől tudtam, hogy tényleg érdekli, hogy milyen is az életem.
- Igazából csak anya és a nagymamám. Még apa sem tudta. Bár eléggé hamar meghalt szóval, ha úgy lett volna, akkor biztos elmondtam volna neki. De rajtuk kívül csak is te tudsz még erről, szóval ígérd meg hogy nem mondod el senkinek. Az életemmel játszanál, ha ez kiderülne. – mondtam, izgatottam, miközben felnéztem a szemeibe és elmerültem a sötét szempárban.
Remélem, hogy tudja mennyire megbízom benne, ezek után, hogy elmondtam neki minden tikomat. Mert ez nálam elég ritka dolognak számít.